Tegyük tisztába! – az új helyi adórendelet előterjesztése és annak megosztása

Csak úgy, dióhéjban: fejlemények az új helyi adórendelettel kapcsolatban:

  • A blogomon legutóbb megjelent új adórendelet előterjesztésével kapcsolatban Krix Lajos szerdára (2020. november 25.) ún. “munkamegbeszélésre” hívta a képviselőket az adórendeletünk módosítása témájában.
  • Azonban érdemi megbeszélésre sajnos nem kerülhetett sor, mert Krix Lajos berekesztette a megbeszélést. Többek között azért, mert nem voltam hajlandó törölni a blogomról a közzé tett előterjesztést és a (jelenlévők tudomásával, jogszerűen) saját használatra, jegyzetelési célból hangfelvételt készítettem a munkamegbeszélésről, a polgármester (a jogi alap nélküli) utasítására pedig nem kapcsoltam ki a diktafont.
  • Az a véleményem, hogy semmilyen közösséget érintő, a jogszabályok szerint nyilvános (a törvények szerint nem zártan kezelendő) megbeszélés vagy döntés nem történhet titokban, és nem lehet alapja büszkeség vagy más érzelmi indíttatás. A döntést kizárólag racionális és pragmatikus logika mentén kell meghozni. Emiatt (és mert érdemi egyeztetésre végül nem került sor) e-mailben küldtem át észrevételeimet és javaslataimat az adórendelet előterjesztésével kapcsolatban.
  • A jegyző és a polgármester munkájának megkönnyítése érdekében készítettem egy komplex EXCEL fájlt is, amelybe a jegyző asszony által rendelkezésemre bocsátott összes létező tinnyei telek és építmény (anonimizált) adata beépítésével, tehát valós adatok alapján lehet kalkulálni, ill. tervezni az új adórendeletet. A célom ezzel a viszonylag komplex, de (szerintem) átlátható és jól érthető anyaggal a segítségnyújtáson túl az volt, hogy a polgármester és a jegyző is azonnal láthassa, mit eredményeznének a konkrét számok, és hogy az eredeti előterjesztéshez képest életszerűbb, igazságosabb, fenntarthatóbb és a lakosság számára sokkal kevésbé fájó adórendeletet tudjanak alkotni.
  • Veszélyhelyzet van, így a döntés a polgármester feladat- és hatásköre (döntés egyelőre még nincs a kérdésben).
  • A Tinnye City facebook csoport adminisztrátorai időközben törölték az adórendelettel kapcsolatos facebook posztomat, ugyanakkor ebben és más tinnyei facebook csoportban is (ahol olykor törlik a nem tetsző posztokat) született néhány megtévesztő hozzászólás, amelyek – hogy is szokták mondani? – nem fejtették ki az igazság minden részletét.

Tegyük tisztába!

A fejleményekkel kapcsolatban viszont úgy gondolom, hogy célszerű tisztába tenni néhány dolgot.

1.
A Tinnye City (mint minden facebook csoport) adminisztrátora szabadon dönt arról, hogy milyen posztot töröl. A hírfolyamban felmerült, hogy miért nem én kérdeztem rá a törlés okára. Talán azért nem, mert:
– ez már nem az első eset volt, hogy egy admin egyoldalúan beleavatkozott az általam közzé tett írás posztjának megjelenésébe (egyoldalúan: üzenet, kérés felém ezzel kapcsolatban nem történt);
– volt, hogy amikor erre rákérdeztem, nem kaptam választ;
– volt, hogy emberek lejáratását szándékosan célzó posztokat a Tinnye City adminok simán hagyták megjelenni (pl. a T’19 csapat tagjainak lejáratását célzó, hazug állításokat is tartalmazó posztok a tavaly őszi választási kampányban), de az arra adott válasz posztot (védekezést) már amiatt törölték, mert ráfogták, hogy „politikai”.
Mindenki elgondolkodhat a fentiek okáról és a helyi dolgok működéséről, és hogy ez valóban jó-e, hasznos-e így a közösségnek. Szerintem nem.
De még egyszer: az admin dönt, és törölheti a posztot, ha akarja. Mert megteheti.

2.
Minden politika, fiam! – tudhatjuk A tanú c. filmből. És ez valóban így van. Akár akarjuk, akár nem.
Pláne, ha egy információ az egyik képviselőtől (alpolgármestertől, polgármestertől) származik. Jó, ha észrevesszük, hogy valamilyen okból ez a politikai tartalom alapján történő tiltás/törlés nem történik meg minden esetben.

3.
Az, hogy egy facebook csoport adminja eltávolít egy nem politikai, hanem elsődlegesen tájékoztatási, másodsorban gazdasági célú, valamint minden tinnyei lakos életét komoly mértékben befolyásoló nyilvános információt tartalmazó közérdekű posztot, azzal ő maga lép a politizálás útjára (de ha ő is fizet Tinnyén adót, akkor ez különösen érthetetlen számomra).

4.
Az előterjesztések az Infotv. szerint nyilvánosak, melyeket a közzétételi kötelezettség (Infotv. 33. és 35. §) miatt az önkormányzat honlapján kell(ene) a benyújtásukkor közzé tenni. A képviselői blogomon általam közzé tett írás és kalkulátor nem tartalmaz sem valótlanságot, sem megtévesztő adatot, a megjelent előterjesztést még a polgármester és a jegyző is, mint “előterjesztést” küldte át. Ezt több tény is igazolja.

5.
Ezek alapján a megjelent anyag még akkor is „előterjesztés”, ha a polgármester azt utólag és önkényesen “munkaanyag”-nak szeretné átminősíteni (vagy a múltat végképp eltörölni?), ezt a lépését egyébként nem is kívánom kommentálni. Ilyet szerintem valószínűleg csak Döbrög városában lehetne megcsinálni.

6.
A fentiek szerint a csoport adminja és egyik képviselőtársam által, valamint egy másik fb csoportban megjelent állítás tényszerűen nem igaz, a posztok által idézett jogszabályok nem is a megjelentetett anyagra (előterjesztésre) vonatkoznak. A megjelent írás és tartalom nem jogsértő. Emiatt ezek a féligazságokat tartalmazó kijelentéseik viszont valóban alkalmasak a feszültség keltésére és a lejáratásra.

7.
A blogomon megjelent adókalkulátor számokat nem „generál”, ezek szerint tisztelt képviselőtársam nem igazán érti, hogy miként működik egy ilyen kalkulátor. A kalkulátor az előterjesztés szabályai és adómértékei alapján számol. Az, hogy olyan számok jönnek ki, amelyek szerinte „arra jók, hogy felbőszítsen és egymásnak ugrasszon embereket”, az nem a kalkulátor hibája, hanem sajnos az előterjesztésé.

8.
Adventi időszak: a jövő évi helyi adórendelet felülvizsgálatának és elfogadásának határidejét a jogszabályok sajnos erre az időszakra teszik. Ennek tükrében hatásvadász és álságos dolognak tartom az Adventet idehozni és összemosni a jogszabály előterjesztésével és a kialakult helyzettel.

9.
Kérek mindenkit, hogy vegye észre a (sajnos a tinnyei csoportokban is aktív) trollok jelenlétét és kártékony tevékenységüket, akik egyfajta titkosrendőrségként próbálják fenntartani a fennálló hatalom feddhetetlenségének látszatát. Ezen kívül mindenkit, akinek kérdései vannak, vagy kritikát merészel megfogalmazni nyilvánosan, azt megpróbálják hitelteleníteni és lejáratni. A legjobb nem figyelni a trollokra, és a posztjaikra egyáltalán nem célszerű válaszolni (tudják: Ne etesd a trollt!).

+1.
Végezetül lenne még valami, amit célszerű tisztába tenni. Az egyik nyilvános tinnyei facebook csoport adminisztrátora a csoportjába írt egyik posztot törölte a csoportból. Ennek indoklásaként egy „privát felszólítást” küldött a poszt írójának, aki ezt az üzenetet később máshol közzé tette (ez nem tetszett az adminnak). Azonban egy privát levélnek vagy üzenetnek – a címzett által történő – közzé tétele adott körülmények esetén teljesen jogszerűen megtehető, tehát közzé tehető a kérdéses „privát felszólítás” is. A közzé tétel a jogszabályok szerint nem sért levéltitkot, és még az admin által hivatkozott rágalmazás is csak akkor állna meg, ha a tartalom erre valóban alapot ad, és a közzé tevő (a „privát felszólítás” címzettje), az általa nyilvánosságra hozott információ valódiságát (mármint, hogy azt valóban ő kapta és olyan tartalommal) nem tudná szükség esetén bizonyítani. A jogszabályok szerint. (Ennyit a trollokról és a félrevezető vagy féligazságokat tartalmazó bejegyzésekről.)

Csak nyugalom!

Tisztelettel kérem Önöket, hogy őrizzék meg a nyugalmukat, semmi jogszabálysértő dolog nem történt a blogon, azt csak a polgármester, ill. az ő mundérját védő, feszültség keltő posztok szeretnék elhitetni.

Ezúton is szeretnék kérni mindenkit, hogy minél előbb iratkozzon fel a blogom értesítéseire. Úgy gondolom, az lenne a tiszta helyzet, ha a blog információi mindenféle befolyástól mentesen tudnának eljutni Önökhöz, tinnyei lakosokhoz. Úgy, hogy nincs szükség olyan fórumok közvetítésére, amelyek könnyen befolyásolhatók vagy nem igazán elkötelezettek a nyilvánosság és az objektív tájékoztatás iránt (sőt).



Feliratkozás a képviselői blogom értesítéseire mobiltelefonon (Android): Nyissa meg a blogot a telefon (vagy számítógép) böngészőjében (https://ladanyipeter.hu), majd koppintson a felugró ablakban megjelenő IGEN-re!

Feliratkozás a képviselői blogom értesítéseire mobiltelefonon (Android): Nyissa meg a blogomat a telefon (vagy számítógép) böngészőjében, és koppintson a felugró ablakban megjelenő IGEN-re!

FONTOS!
Ne felejtsen el feliratkozni a képviselői blogom értesítéseire, hogy ne maradjon le a további bejegyzésekről és a fontos helyi információkról!


Back to Top