A tinnyei jegyző a Településrendezési eszközök felülvizsgálata c. eljárás korábbi szakaszában történt sorozatos szabálytalanságok miatt újraindította az eljárást. Ez röviden azt jelenti, hogy legkésőbb 2020. november 15-ig (vasárnapig) mindenkinek, így Önnek is van lehetősége javaslatokat, észrevételeket tenni a helyi Település Szerkezeti Terv és a Helyi Építési Szabályzat módosítására településünk, közös jövőnk érdekében.
Kérem, fogalmazza meg meg Ön is javaslatait, észrevételeit, hogy a jövőben egy még élhetőbb település lehessen közös otthonunk.
Korábban összeírtam én is néhány javaslatot (melyek hátteréről is olvashat „A településrendezési eszközökkel kapcsolatos javaslataim – és azok háttere” c. írásban).
Javaslataimat az alábbi hivatkozásokra kattintva elolvashatja és kinyomtathatja. Kérem, olvassa el az alábbi dokumentumokat, és ha egyetért a benne foglaltakkal, akkor töltse ki, írja alá és máris elküldheti a tinnyei főépítésznek.
» 20201107_HESZ_Level.pdf
» 20201107_HESZ_Melleklet.pdf
Ha Ön a fentiek helyett inkább egy külön levélben szeretné megírni a főépítésznek javaslatait, valamint azt, hogy hogyan képzeli Tinnye jövőjét, az is teljesen rendben van.
Kérem, küldje el nekem is másolatban az e-mailen beküldött dokumentumot, hogy véletlenül se felejtődjön el egyetlen javaslat sem, és hogy képviselni tudjam az Ön álláspontját is. No meg azért is, hogy (ha Ön is egyetért vele) a személyes adatainak kitakarásával (a határidő lejárta után) nyilvánosságra hozhassam észrevételeit, javaslatait. Hogy minden tinnyei lakos megismerhesse, milyen javaslatok érkeztek.
A jegyző az önkormányzat Hirdetményében úgy fogalmaz, hogy “A korábban leadott, megküldött észrevételek, jelen eljárásban figyelembevételre kerülnek”. Azonban a jegyző az egyik korábbi e-mailjében ezt írta:
„… a párhuzamos és nem jól kezelt ügymenetben összekeveredett a lakosság és a kezelők körében is az M100-as úttal kapcsolatos és a településrendezéssel kapcsolatos észrevételek, javaslatok, márpedig ezt szét kell választani.”
Sajnos nem egyértelmű, hogy a beérkezett dokumentumok vagy az eljárás szétválasztásáról van szó (és szombat lévén meg sem tudom ezt kérdezni a jegyző asszonytól). Ha az eljárásról, akkor az én értelmezésemben a fenti szétválasztás azt jelenti, hogy az M100 úttal kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat nem feltétlenül fogják figyelembe venni a jelen eljárás során. Nem biztos, hogy aggódni kell, de tekintve a beérkezett (és a mostani eljárásban figyelembe vételre kerülő) javaslatok kapcsán tanúsított titkolózást, jobb ha az ember a biztosat választja. Ez esetben, tehát ha valaki biztosra akar menni:
Azt javaslom, hogy mindenki, aki 2019 decemberében nyújtott be észrevételt és/vagy javaslatot az M100-as úttal kapcsolatos lakossági fórum után, és ha szeretné, hogy azok a javaslatai a mostani településrendezési eljárásban is figyelembe vételre kerüljenek, küldje el anyagát 2020. november 15-ig (vasárnapig) a főépítésznek a Hirdetményben megadott módon, a mostani eljárás kapcsán is.
Ellenkező esetben megvan az esélye, hogy a tavaly decemberi javaslatokat a mostani eljárás kapcsán esetleg nem fogják figyelembe venni.
Köszönöm, hogy Ön is aktívan hozzájárul településünk és közös jövőnk alakítása, jobbítása érdekében!
FONTOS!
Ne felejtsen el feliratkozni a képviselői blogom értesítéseire, hogy ne maradjon le a további bejegyzésekről és a fontos helyi információkról!